Lecsaptak az oroszok – még a NATO-gépeket is riadóztatták miattuk

Volodimir Zelenszkij becslései szerint az oroszok mintegy 600 drónt indítottak Ukrajna ellen.

Az egyik rakéta az amerikai nagykövetséghez közel ért földet.
Három kis hatótávolságú rakéta csapódott be Bagdadban az úgynevezett Zöld Zónában, ahol a legfontosabb állami intézmények és a nagykövetségek vannak. Az első jelentések nem szólnak áldozatokról. Az egyik rakéta az amerikai nagykövetség közelében ért földet.
A nagy erőkkel védett övezetet ismételten érik ilyen támadások, amelyekért senki sem vállalta eddig a felelősséget. Feltételezések szerint Iránnal szövetséges milíciák állhatnak mögöttük.
A nagyjából tíz négyzetkilométeres területű Zöld Zóna az iraki fővárost kettészelő Tigris folyó nyugati partján fekszik. Hosszú éveken át fallal védelmezték, de azt a biztonsági helyzet javulása nyomán lebontották.
(MTI)